Sziasztok! Bocsi hogy csak most sikerült fel raknom a részt, de csak most lehetek úgy gépnél., hogy még részt is tudok írni....bocsi ha nagyon sokáig vártatok erre a részre és én még csak most rakom fel....de már fent van! Köszönöm a megértéseteket.
*Amanda szemszöge*
Elmentünk Louissal, Adrival és Austinnal egy darabig. Louis körbevezetett míg meg nem érkeztünk a házunk elé.Sötét volt és mindenki fázott, ezért mi fel, a srácok meg haza mentek, szerintem.
Otthon anya kicsit csodálkozott hogy Louis olyan aranyos miközben még gyerek....én kicsit se néztem hülyének, mert mindenki ezt mondta rá és a banda többi tagjára is!
- Amanda!-szólt anyám kicsit idegesen
-Igen anya??
-Figyelj ide!
-Mond!
Elmondta hogy egész héten nem mehetek sehova, mert már mikor kereshet engem a paparazzók.
Kicsit megijedtem mikor kopogtak az ajtón. Felkiáltottam mert anya pontosan akkor mondta hogy kopogni fognak az ajtón.Gyorsan oda futottam és kinyitottam. Apám volt az. Apámmal vagy 4 éve nem élek együtt és nem tudja hogy hol lakok...idáig.
-Szia apa!! Mit keresel itt??
-Szia Amanda! Erre jártam és találkoztam két sráccal és egy lánnyal kik azt mondták hogy te olyan normális vagy... mert megkérdeztem őket... nagyot néztek. Nem tudták miért kérdezem... de utána elmondtam és elgondolkoztak. Aztán persze elmondták hogy hol laktok... és így kerültem ide...-mesélte mintha nagyon érdekelt volna minket.
Kicsit sem éreztem úgy hogy itt kellene lennie ...mert nem nagyon így mondta ahogy mondtam....kicsit félelmetesen mintha be lenne rúgva....de ki tudja hogy nincs?!
-Miért nem jössz be?-kérdezte anyám
-Nem is tudom....-lépett be. Elmesélte szinte az egész életét mióta nem volt velünk...
-Nem érdekes hogy miért vagyok itt???-kérdezte mikor abba hagyta a beszédét az életéről
-De, nagyon is érdekel!! Ez lett volna a kövi kérdésem!-mondtam ironikusan.
-Szóval beszéltem a tanároddal és azt mondta hogy kicsit el kéne veled beszélni, mert kicsit vissza húzodó lettél....
-És az téged mit érdekel?-kérdezte Anya
-Mert talán a lányom?! És az baj, hogy figyelek a lányomra...
-Nem a Te lányod!! Hanem az én lányom!! Miért nem lehet fel fogni?? Olyan nehéz lenne??
-MI???
-Igen jól hallotad!
Kicsit megijedtem mikor kopogtak az ajtón. Felkiáltottam mert anya pontosan akkor mondta hogy kopogni fognak az ajtón.Gyorsan oda futottam és kinyitottam. Apám volt az. Apámmal vagy 4 éve nem élek együtt és nem tudja hogy hol lakok...idáig.
-Szia apa!! Mit keresel itt??
-Szia Amanda! Erre jártam és találkoztam két sráccal és egy lánnyal kik azt mondták hogy te olyan normális vagy... mert megkérdeztem őket... nagyot néztek. Nem tudták miért kérdezem... de utána elmondtam és elgondolkoztak. Aztán persze elmondták hogy hol laktok... és így kerültem ide...-mesélte mintha nagyon érdekelt volna minket.
Kicsit sem éreztem úgy hogy itt kellene lennie ...mert nem nagyon így mondta ahogy mondtam....kicsit félelmetesen mintha be lenne rúgva....de ki tudja hogy nincs?!
-Miért nem jössz be?-kérdezte anyám
-Nem is tudom....-lépett be. Elmesélte szinte az egész életét mióta nem volt velünk...
-Nem érdekes hogy miért vagyok itt???-kérdezte mikor abba hagyta a beszédét az életéről
-De, nagyon is érdekel!! Ez lett volna a kövi kérdésem!-mondtam ironikusan.
-Szóval beszéltem a tanároddal és azt mondta hogy kicsit el kéne veled beszélni, mert kicsit vissza húzodó lettél....
-És az téged mit érdekel?-kérdezte Anya
-Mert talán a lányom?! És az baj, hogy figyelek a lányomra...
-Nem a Te lányod!! Hanem az én lányom!! Miért nem lehet fel fogni?? Olyan nehéz lenne??
-MI???
-Igen jól hallotad!
